6 tipp a boldog párkapcsolathoz

Két alapvető tévedés vezet a boldogtalansághoz. Az egyik, hogy a dolgok majd maguktól a legjobban alakulnak, a másik pedig, hogy egyszer beköszönt a nagybetűs boldogság.

1. Találd meg a helyed a világban!

Hazudik, aki azt állítja, könnyű most nőnek és férfinak lenni. Persze azt nem tudhatom, hogy valaha könnyű volt-e, de a mostani kuszaságban úgy tűnik, régebben egyszerűbb volt. Amikor az ősember fejbe verte és a hajánál fogva barlangjába vonszolta asszonyát, amikor a lányok gardedámmal sétáltak, és az udvarlásnak szokásai voltak, vagy amikor a béres arra várt, mi történik a szűrével.

Tulajdonképpen mi, nők időtlen idők óta határozottságra vágyunk, hogy egy férfi nagyon és egyértelműen akarjon minket. A 21. században azonban mindenféle praktikákat kell bevetnünk, hogy végül "a barlangban kössünk ki". Férfiak és nők egymásnak nehezítik meg a feladatot, ami nem más, mint nemünkből adódóan férfinak és nőnek lenni.

A régi szokások és rítusok idejétmúltak, de helyette nincsenek újak. A férfiak nem tudják, hogyan udvaroljanak, a nő pedig nem tudja, hogyan fogadja az udvarlást, vagy hogyan utasítsa el. Nagy rögtönzéseinkben megsebezzük egymást, és a másik önbecsülésébe gázolunk. Ahhoz, hogy készen álljunk egy boldog párkapcsolatra, le kell vetnünk régi sérelmeinket és meg kell erősítenünk önbizalmunkat.

Mivel ellesni és megtanulni nem nagyon tudjuk, így magunknak kell felfedeznünk, mi a nő szerepe a világban, és hogyan akarunk élni. Be kell ismernünk, ha téves képet alkottunk, vagy ha élethelyzetünk meghaladta elképzeléseinket. Egészen más a világ, amikor 20, 30, 40 vagy 50 évesek vagyunk, és egészen más szerepekben kell önmagunkra találni. A nő legyen vadmacska az ágyban, tündér a konyhában, zseni a munkahelyén, meg gondoskodó, türelmes anya, mindezt 24 órában, és közben sportos és csinos is maradjon. A nő viszont akkor kerül egyensúlyba – és az egyensúly önmagunkkal már fél boldogság –, ha önmagának alakítja ki, miből mennyit tud bevállalni, hol és hogyan akar megfelelni.


2. Ne legyél helyette férfi!

Kedves történetet mesélt az egyik barátom. Régóta szerelmes volt egy lányba, és egyszer úgy adódott, hogy egy társaságba keveredtek a strandon. A fiú úszni hívta a lányt, aki annyira szerelmes volt a fiúba, hogy minden erejét beleadta az úszásba, imponálni akart a fiúnak, viszont a fiú vérig sértődött, és soha többet nem állt szóba vele, mert annyira nehezen viselte el, hogy a lány jobban úszott, mint ő.

Persze nem az a baj, ha egy nő jobban úszik, mint egy férfi, de ha folyamatosan azt bizonyítja, hogy nincs szüksége férfira, akkor a férfiak el fogják hinni, feleslegesnek érzik magukat, és keresnek egy másik lányt, akit megvédhetnek.

Ne küzdj, ne versenyezz a pasiddal. A családon belüli rivalizálás mindig váláshoz vezet. A férjed, szeretőd, pasid nem attól fog tisztelni, hogy mindig jobb, erősebb és ügyesebb vagy nála, hanem azért, mert okos nő vagy, aki mindenben a társa, és aki mellett jól érzi magát. Nem kell mindig keménynek lenned, nő vagy, megengedheted magadnak, hogy gyenge és bizonytalan legyél.


3. Tiszteld az uracskád!

A férfiak tutyimutyik, és minden nagy férfi mögött egy nő áll. Talán így van. Sokszor így van. De miért kellene ezt mindig a pasik orra alá dörgölni? Egy férfi önbecsülése attól nem fog nőni, hogy élete párja minden társasági összejövetelen, meg lefekvés előtt az ágyban elmondja, milyen szar alak ő. Ha annyira lehetetlen alak, akkor keress egy másik férfit, akit tisztelni tudsz, vagy ha tulajdonképpen tiszteled, és az apró hibáit meg tudod bocsátani, akkor bocsásd meg és felejtsd el őket.

Ha ismered, és tudod, hogy késik, akkor számolj úgy. Ha reggel fél órát tölt a fürdőszobában, akkor csináltass vele két fürdőszobát. Egyébként pedig hagyd dönteni, választani és élni. Jellemző, hogy minden férfi tudja kezelni a mosógépet, de ha nem kell foglalkoznia vele, akkor nem foglalkozik vele. A férfiak lusták, és az igazán okos nők nem úgy teszik igazi férfivá párjukat, hogy zsörtölődnek vele, és elintézik, amit neki kellene, hanem úgy alakítják a körülményeket, hogy végül a férfi kerüljön ki belőle győztesen.
 

4. Fedezd fel, hogy mi lakik benne!

Ismered azt a férfit, akivel élsz? (Ne, most ne terelj arra, hogy ő sem ismer téged.) Tudod, hogy milyen ajándéknak örül igazán karácsonykor, vagy milyen számára egy tökéletes karácsony? A férfiak más-más nővel másként viselkednek. Ugyanaz az ember az egyik nővel ilyen, a másikkal olyan. Kémia és fizika ez. Ha kíváncsi vagy rá, akkor megnyílik előtted, ha beszélgetsz vele, megismered a gondolatait. Kegyetlenül hangzik, de ha veled mindig morcos, egy másik nővel viszont vidám és bájos, akkor ne vele veszekedj, hanem saját magaddal. A kapcsolat elején lefektettétek a szabályokat és meghúztátok a határvonalakat. Évek múltán ezek bebetonozódtak, nehéz rajtuk változtatni. Megismertél anno egy férfit, és bár mellette éltél, talán nem vetted észre, hogy megváltozott. Beszélgess vele. Ne faggasd! Ne zsörtölődj vele! Ne skatulyázd be olyannak, amilyennek gondolod! Legyél rá olyan kíváncsi, mint az első randin!


5. Szex és pénz, szerezd meg mindkettőt!

A boldog párkapcsolathoz a szerelmen és a kölcsönös tiszteleten kívül elengedhetetlen a szex és a pénz. A rendszeres és szenvedélyes szex nélkül a szerelmi kapcsolat könnyen baráti együttéléssé változik, ahova könnyen befér egy harmadik, ugyanis a testi közelség ugyanúgy természetes igénye minden férfinak és minden nőnek. A szex hiánya gyakran okozza a kapcsolatok kiüresedését, és az intimitás elvesztésével a szerelem is alábbhagy.

A pénz hiánya is a boldogság rovására megy. Bár mi, modern nők megtanultuk eltartani magunkat, biztonságot teremt az a férfi, aki nem rest dolgozni és pénzt keresni. A férfiak egyébként is szeretnek helytállni munkájukban. Amíg a legtöbb nőnek a családi élet hiánya okozza a legnagyobb bánatot, a férfiak, főleg fiatalon, inkább a családról mondanak le, mint a karrierről.

 
6. Ketten a világ ellen!

A párkapcsolat véd- és dacszövetség a világ ellen. A férfi és a nő erősségei összeadódnak, és együtt erősebbek, mint külön-külön. Buta, aki ez ellen akar küzdeni. Az élet egyetlen területén sem célszerű harcolni, magunk alá gyűrni a másikat, még abban sem, hogy ki szeret jobban, erősebben, végtelenebbül. Idősebb nők gyakran mondogatják: a jó kapcsolathoz elengedhetetlen, hogy a férfi jobban szeresse a nőt, mint a nő a férfit.

Talán tudnak valamit, talán régen ez igaz volt, mostanra viszont megváltozott a helyzet. Erről majd csak akkor tudok nyilatkozni, ha olyan idős leszek, mint ők, viszont akit már szerettek jobban, mint ahogy ő szeretett, tudja, ugyanolyan kényelmetlen állapot, mint a fordítottja. A legjobb, ha férfi és nő egyformán szereti egymást, ha a szerelemben, illetve minden döntésben társakká tudnak válni.

Forrás: Nők Lapja Cafe
Szerző: Myreille


Kapcsolódó cikkek


HIRDETÉS