6 üde nyári dekoráció
Nyári esküvők dísze többnyire a vágott virág. Csokorba kötve díszeleg az asztalon, estefelé pedig meggyújtunk néhány mécsest a hangulat kedvéért. Ha azonban a kettőt kombináljuk, sokkal izgalmasabb asztaldíszt is kaphatunk.
Érdemes egy kis energiát fektetni az alábbiakban inspirációul bemutatott képeken szereplő kompozíciók elkészítésébe.
1. A nagymama rózsás (eddig méltatlanul a szekrény alján tárolt) tálja új fényében tündökölhet, ha vízzel megtöltjük, és néhány rózsát helyezünk bele. A futórózsa virága a legmegfelelőbb erre a célra, mert virága szépen szétterülve lebeg a felszínen. Ezek után még néhány úszógyertyára van szükség, amelyeket szintén vízre bocsátunk, és kész is asztalunk látványos dísze. A hanyagul mellészórt virágok bohémabbá tehetik az összhatást.

2. A gömbváza is újraöltöztethető egy virágos, gyertyás variációval. Egy – már feleslegessé vált – üvegpohárba gyertyát állítunk (a hagyományos, saját viasszal ragasztós módszerrel), és körülbelül félig vizet töltünk bele, majd egy szintén félig vízzel és mezei virágokkal töltött gömbvázába helyezzük. A gyertya meggyújtása után jöhet a gyönyörködés...

3. Az eklektika kedvelői különböző virágok kombinálásával is próbálkozhatnak. Gyertyából többféle használható, hiszen úszógyertyából igen széles a választék, épp csak flamingó alakú nem kapható (illetve lehet, hogy kapható az is, de én még nem láttam). Színekből is hatalmas a kínálat, bármit bátran használhatunk, amit szépnek találunk.

Folytatás: Nők Lapja Cafe
Kapcsolódó cikkek
- Esküvői autódíszek
- Tavaszi lángolás
- 3+3 kiegészítő az esküvői asztalon
- Az esküvő édes pillanatai
- 3 kreatív ötlet esküvőre
-
Katy Perry férjhez ment
Egy rádzsasztáni luxusüdülőhelyen mondta ki az igent Katy Perry...
-
9 regény házasságról, szeretőkről, barátságról
Az emberi kapcsolatok szövevényes pókhálóját már megannyi író...
-
Talán mégsem kellene hozzámennem...
Életed legszebb napja volt, amikor megkérte a kezed. Röpködtél a boldogságtól, most meg csak... Tovább
-
A tökéletes pasi - megálmodtuk neked
"Mégis mit vársz tőle? Férfi." - Így hangzik a közismert bölcsesség, amellyel mi, nők... Tovább
-
KataPult Étterem
Budapest, Montevideo utca 9.
-
Green Corner Irish Pub
Budapest, Páskomliget u. 64.
-
Shalia Sposa Szalon
Budapest, Erzsébet körút 41. I. emelet


