A házasságról - hivatalosan

Házasság a jogszabályoknak megfelelően akkor jön létre, ha az együttesen jelenlevő házasulók az anyakönyvezető előtt személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. A boldogító igen kimondása előtt azonban a házasulandóknak számtalan feladata van, és több feltételnek is meg kell felelniük.

Bejelentkezés az anyakönyvvezetőnél

A magyar jog alapján a házasságkötés csak az anyakönyvezető előtt lehet érvényes, tehát az egyházi szertartás önmagában nem elegendő. Egy másik sarokpont, hogy hazánkban - a legtöbb ország gyakorlatával összhangban - csak különneműek köthetnek házasságot. 

A házasságkötés elhatározása után azon a településen dolgozó anyakönyvvezetőnél kell bejelenteni a házasságkötési szándékot, ahol a felek házasságot kívánnak kötni. A házasságkötés helyét ez a bejelentés fogja meghatározni. Ez alkalommal a jogszabályban meghatározott okiratokat is magukkal kell vinniük, és nyilatkozniuk kell

- arról, hogy legjobb tudomásuk szerint házasságkötésüknek nincs törvényi akadálya,
- születendő gyermekük családi nevéről,
- a vőlegénynek arról, hogy nem tud a menyasszony rendezetlen családi jogállású gyermekéről,
- illetve ha van, arról, hogy a gyermeket elismeri, vagy nem ismeri el magáénak.

A házasságkötési szándék bejelentéséről, a bemutatott okiratokról és egyéb nyilatkozatokról az anyakönyvvezető jegyzőkönyvet vesz fel. A nyilatkozatokat a menyasszonynak és a vőlegénynek személyesen, de időben nem feltétlenül együtt kell megtenni. Ebből a célból az anyakönyvezetőt külön-külön is fel lehet keresni. 

A bejelentkezés után az anyakönyvezető csak jogszabályban meghatározott esetekben tagadhatja meg a közreműködését. 

A házasságkötés akadályai

A házasságkötés akadályait olyan, jogszabály által meghatározott körülmények jelentik, amelyek fennállása esetén nem lehet érvényesen házasságot kötni, illetve a bíróság érvénytelenítheti a már megkötött frigyet.

A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény rendelkezéseinek megfelelően érvénytelen a házasság, ha

- a házasulók valamelyikének korábbi házassága fennáll (ha a korábbi házasság megszűnik vagy azt érvénytelenné nyilvánítják, az újabb házasság érvényessé válik)
- a házasulók meghatározott rokoni kapcsolatban állnak egymással.

Így nem köthetnek házasságot:
- az egyenesági rokonok (pl. apa és a leánygyermeke);
- a testvérek;
- a testvér és a testvére vér szerinti leszármazója;
- a házastárs és volt házastársa egyenesági rokona;
- az örökbefogadó és az örökbefogadott;
- a házasság megkötésekor valamelyik fél cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állt;
- a házasság megkötésekor valamelyik fél a teljes cselekvőképtelenség állapotában volt, jóllehet ilyen hatályú gondnokság alatt nem állott;
- a megkötésénél az anyakönyvvezető nem hivatalos minőségben járt el, vagy ha a házasulók a házasságkötésre irányuló kijelentésük megtételekor nem voltak együttesen jelen;
- valamelyik fél még nem töltötte be a 16. életévét;
- a 16-18. év közötti személy a gyámhivatal engedélye nélkül kötött házasságot.
 
Az anyakönyvvezető nem adhatja össze a házasulandókat, ha észleli valamelyik akadályt. Ha a házasságkötés után derül ki valamelyik érvénytelenségi ok, a házasságot csak akkor lehet érvénytelennek tekinteni, ha azt bírósági ítélet érvénytelennek nyilvánította. 

A házasságkötés időpontja

Amennyiben az előző pontokban foglaltaknak eleget tettünk, az anyakönyvvezető kitűzi a házasságkötés időpontját, a házasságkötési szándék bejelentését követő 30 napon túli időpontra. Ennél hamarabb csak a jegyző felmentése esetén lehet házasságot kötni. 

Ha valószínűsíthető, hogy a házasulók bármelyike előreláthatólag rövid időn belül meghal, a házasulók nyilatkozata a házasságkötés összes törvényes feltételeinek igazolását pótolja, és a házasság a bejelentés után nyomban megköthető, tehát nincs 30 napos korlátozás. 

Költségek

Az anyakönyvvezetői eljárásnak (beleértve a házassági anyakönyvi kivonat kiadását is) semmiféle anyagi vonzata nincs  . Az anyakönyvezető irodájában lezajlott házasságkötésért sem kell fizetni, viszont ha ünnepélyes szertartást akarnak a házasulandók, az önkormányzatonként eltérő mértékű, és a ceremónia külsőségeitől függő összegbe kerül.

A házasságkötés

A házasságkötés nyilvánosan, két tanú jelenlétében történik, olyan helyszínen, amelyet az anyakönyvvezető megfelelőnek tart (egyre divatosabb a parkokban, éttermekben és egyéb, a polgármesteri hivatal épületén kívüli helyeken lebonyolított egybekelés). A házasulandóknak a házassági nyilatkozat megtételekor azonos helyiségben, ugyanazon anyakönyvvezető előtt és egy időben kell jelen lenniük, ha bármelyik feltétel nem teljesül, a házasság érvénytelen.

Az anyakönyvvezető a házasságkötést a házassági anyakönyvbe bejegyzi, illetve házassági anyakönyvi kivonatot állít ki, amelyet a házastársak közvetlenül a házasságkötés után megkapnak. 


Kapcsolódó linkek