A negyedik kérőjéhez megy férjhez Kapócs Zsóka?
A gyönyörű színésznő egyik legkedvesebb álma igen fantasztikus, ám a világító sarkú cipőkből édesanyja sokkal többet olvasott ki…
"Szinte minden éjjel álmodom - jelentette ki Kapócs Zsóka színésznő, a Karády-est sztárja. - Mostanában azt, hogy amikor kilépek a színpadra, elfelejtem a szöveget, holott soha nem állok ki felkészületlenül a közönség elé. Tizenévesen azt álmodtam, hogy egy szobában vagyok, amely a miénk, de mégsem az, egyedül a szekrényünk ismerős. Kinyitottam és elállt a lélegzetem: az alsó polcon négy pár világító sarkú cipő volt. Akkoriban jött divatba ez a fura lábbeli, minden lépésnél kigyulladt valami szerkentyű a sarkában és világított. Nagyon vágytam rá, de anyuék nem voltak hajlandóak megvenni. Most pedig az álmomban egyszerre négy párat is kaptam, négyféle méretben. Ma is előttem vannak a számok: 35, 36, 37, 38. Ilyen nincs, gondoltam, még arról sem feledkeztek el, hogy folyamatosan tudjak váltani, ha az egyiket már kinőttem.
A cipők fölött négy álomszép, hófehér, menyasszonyi ruha is lógott a fogason, méretazonos lábbelikkel. Kamaszként mindig ilyen nagy, fehér menyasszonyi ruhákról ábrándoztam. De akkor nem gondoltam férjhez menésre, mert még korai lett volna, a pasikra rá sem néztem. Kizárólag a ruha érdekelt. Úgy éreztem, ez nem lehet igaz, és akkor fel is ébredtem. Rettenetes volt szembesülni a szomorú valósággal: se ruhák, se cipők. Nem is lett soha világítós cipőm, és eddig még menyasszonyi ruhám sem, de a Karády-jelmezeknél, amit most viselek, álmodni sem lehetne szebbet.
Anyukám szerint ez az álom a négyes számmal - négy cipő, négy ruha - azt jelentheti, hogy a negyedik komoly kérőm lesz az, akihez majd feleségül megyek. De ne kérdezd, hogy hányadiknál tartok, nem érdekes. Az a lényeg, hogy boldog vagyok, hiszen titkos álmom vált valóra, mert megjelent az első lemezem az első önálló színházi estemről. Amit viszont furcsának tartok, hogy Karády Katalin sohasem jelenik meg az éjszakai álmaimban..."
Folytatás a Nők Lapja Ezotéria magazinban.
A legfrissebb szám tartalmából:
• A világ leghíresebb álmai
• Demjén Ferenc: A társam megváltoztatta az életem
• Égi útbaigazítás Lourdesban
• A karma típusai, 6. rész
-
Katy Perry férjhez ment
Egy rádzsasztáni luxusüdülőhelyen mondta ki az igent Katy Perry...
-
9 regény házasságról, szeretőkről, barátságról
Az emberi kapcsolatok szövevényes pókhálóját már megannyi író...
-
Divatos ingek vőlegényeknek
A férfiak, így a vőlegények eleganciájának is egyik fokmérője a jól megválasztott ing. Ne... Tovább
-
Tippek, ha szűk keretből gazdálkodsz
Te is szeretnéd, ha minden tökéletes lenne a nagy napon, de nem nyerted meg a lottóötöst? Nem... Tovább
-
KataPult Étterem
Budapest, Montevideo utca 9.
-
Green Corner Irish Pub
Budapest, Páskomliget u. 64.
-
Shalia Sposa Szalon
Budapest, Erzsébet körút 41. I. emelet


