Esküvő ősszel?
Az esküvői szezon határozottan nyárra tehető, a házasságok zöme ekkor köttetik. Ám akár hiszed, akár nem, ilyenkor ősszel is minden feltétel adott ahhoz, hogy életeteket összekössétek...
Nagyanyáink úgy tartották, hogy a természet ébredésével egyidőben, tavasszal lobban fel a szerelmesekben a tűz olyannyira, hogy lázas lakodalmas előkészületek vegyék kezdetüket. A nagy nap persze sokszor a nyárba tolódott, később pedig egyre inkább a legmelegebb évszak forrósága adta meg a lagzik alaphangulatát. Talán mert ekkor sokkal kiszámíthatóbb az időjárás, persze néhány rosszul időzített nyári záportól eltekintve.
Ma már egyre kevésbé beszélhetünk arról, hogy akik komolyan gondolják életük összekötését, feltétlenül meg kell várniuk a forróságot. Télen is szép számmal lépnek frigyre a fiatalok, a csendes őszi, még langymeleg napokról nem is beszélve. Milyen érveket tudunk felsorakoztatni az őszi esküvő mellett? Lássuk!
A vénasszonyok nyara a maga lanyha napsütésével talán még kellemesebb is, mint a tikkasztó nyári kánikula. Persze megvan a rizikó, hogy épp lehűl a levegő, netán esik, de szeptemberben még azért gyakoribb az ideális, 20-25 fok körüli hőmérséklet. Ám ez csak az időjárási tényező, aminél sokkal fontosabb - legalábbis a fényképezés szempontjából - az a varázslatos színvilág, amit a természet ilyenkor tálcán kínál. Hosszasan lehetne ecsetelni a különféle virágok, levelek, termések színskáláját, de figyelted már például az őszi égboltot? Tavasszal vagy nyáron soha nem látod a felhőket annyira sokszínűnek, formagazdagnak, mint késő ősszel. És hogy ez miért fontos? Természetesen a fényképezéshez kínálnak nagyszerű hátteret a színek, melyek azonban nemcsak a lelketeket és a fotókat dobják fel. Gondolj csak a díszítésre! Bogyóktól roskadozó, egyedi összeállítások az asztalokon, a házasságkötő teremben és a templomban. Ha kreatív vagy, akár az egész esküvő hangulatát is a rozsdabarna falevelek színvilágához igazíthatod, vegyítve az örök klasszikus vörössel és mélyzölddel, esetleg megbolondítva sötét naranccsal vagy okkersárgával. A szalvéták, a terítők, a dekorációs szalagok, az ültető és menükártyák és egyéb dekorációk színe ősziessé tehető, és ezzel nem szomorúságot és mulandóságot, hanem eleganciát sugároznak.
Mi a helyzet az őszi esküvő vendégeivel? Amellett, hogy nekik sem kell legyezővel felszerelkezni, a részvételükre is biztosabban számíthatsz, mint a nyári szabadságok idején. Mindennek a tetejébe hagyományőrzők is vagytok az őszi bulival, hiszen a betakarítás végén és a szüret idején őseink is mulatozással zárták a dolgos hétköznapokat.
Nem szeretnénk arról sem hallgatni, ami hátrányosan érinthet benneteket: nagyobb az esély a bőrig ázásra, és a változékony időjárás, az esti vacogás kellemetlenül érinthet benneteket, de ez ne szegje kedveteket. Természetesen nem javasoljuk a szabadtéri helyszínt az őszi esküvőhöz, de ettől eltekintve bátorítunk benneteket. A nászutatok felől sem kell aggódni: távoli külföldi mézeshetek az év minden szakában lehetnek forrók, ez egyrészt pénztárca, másrészt szerelmi hőfok kérdése. De eláruljuk, hogy nem is kell annyira messzire menni, ha egy színpompás őszi kirándulásra vágytok, ami után jól fel lehet melegíteni egymást...
Kapcsolódó cikkek
- Védd ki a bakikat!
- Esküvői apró-cseprő
- Esküvői szokások eredete
- Kalapos menyasszony
- 4 kastélytipp az álomesküvő helyszínéhez
- A jó házasság titka
-
Katy Perry férjhez ment
Egy rádzsasztáni luxusüdülőhelyen mondta ki az igent Katy Perry...
-
9 regény házasságról, szeretőkről, barátságról
Az emberi kapcsolatok szövevényes pókhálóját már megannyi író...
-
Hol tart a szervezés júliusban?
Talán már csak néhány nap van hátra az esküvődig, hiszen a szezon kellős közepén járunk.... Tovább
-
Bámulatos őszi dekorációk
A természet ebben az időszakban mutatja leggyönyörűbb arcát. Ezek a filléres, pillanatok... Tovább
-
KataPult Étterem
Budapest, Montevideo utca 9.
-
Green Corner Irish Pub
Budapest, Páskomliget u. 64.
-
Shalia Sposa Szalon
Budapest, Erzsébet körút 41. I. emelet


