Hol tart a szervezés júniusban?
Eljött az utolsó ruhapróba ideje, intenzíven foglalkozunk a szépségápolással, és ha még nem törted be a cipődet, akkor kapd gyorsan magadra! Vőlegények, lassacskán ti is elkezdhettek komolyabban készülődni, ha eddig nem tettétek volna, mert elhihetitek, hogy szerves részei lesztek a ceremóniának...
Bizony, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a párok hölgytagjai jóval korábban kezdenek el készülődni az esküvőre, sokan kislánykoruk óta várnak a nagy pillanatra. Most végre elérkezett a nyár, a házasságkötések szezonja, és a szervezés a finisébe érkezett. A ruhád már minden bizonnyal megvan, hozd el a kölcsönzőből vagy a gyártótól. Ügyelj arra, hogy az utolsó hetekben már ne sokat változzon az alakod, a drasztikus fogyókúrát korábban kellett volna elkezdeni (apró változtatásokat - különösen szűkítést - persze az utolsó pillanatban is lehet eszközölni a ruhán).
Kevesen fordítanak elegendő gondot a cipőre (ez saját keserű tapasztalat is egyben). Ha előrelátó voltál, és a lábbeli szépsége mellett a kényelem is szempont volt a választásnál, akkor szerencsés vagy, de ebben az esetben is vedd fel minél gyakrabban otthon (nyilván nem kerti munkához). Vedd rá a párodat is, hogy szoktassa a lábát a cipőhöz, nehogy a feltört sarkak miatt eltorzult arccal mondja ki az igent.
Bár a karcsúságodért - ugye továbbra is nyári esküvőkről beszélünk - eddig kellett (volna) mindent megtenned, a szépségápolás csak most kezdődik igazán. A bőröd hálás lesz a nagy napon a mostanában gyakrabban feltett pakolásokért, masszázsért, lazító fürdőért. Fordíts elegendő gondot saját magadra, hogy a szervezési hercehurca gondjainak helyét végre átvehesse a belső harmónia. Amennyiben csak 1-2 heted van hátra, egyeztess időpontot a manikűrössel, és ha szükségét érzed, az utolsó simításokat, apró változtatásokat elvégezhetitek a fodrásszal és a sminkessel. A festett hajat két héttel az esküvő előtt színeztesd utoljára. Ha kevés az idő, újabb ötletekkel, teljesen más frizura-kreációval már ne hozakodj elő a fodrásznak.
Tételesen vedd számba az összes kiegészítőt, a harisnyakötőtől a vőlegény kitűzőjén át egészen a magaddal vinni tervezett táska tartalmáig, melyet akár már össze is készíthetsz. Legyen benne tartalék hullámcsat, zsepi, alap sminkkészlet, biztosítótű, tű+cérna, esetleg frissítőkendő.
A vőlegény gondoskodjon arról, hogy időben rendbe legyen téve a menyasszonyi autó. Érvényes ez arra az esetre természetesen, ha saját kocsiról van szó, vagy családtag, barát autóját kapjátok meg egy napra, mert a kölcsönzött autókba elvileg csak bele kell ülnötök...
Gondoskodjatok köszönőajándékokról, és ha még nem tetted meg eddig, akkor készítsd el az ülésrendet és írd meg a kártyákat hozzá. Templomi esküvő esetén érdemes a koszorúslányokkal együtt egy főpróbát tartani, hogy mindenki tisztában legyen a feladatával. Ugyanígy a vacsora helyszínére is tegyetek egy látogatást, hogy biztosan minden rendben legyen.
Ha mindez megvan, és még van időd a mézeshetekre is becsomagolni, akkor nincs más dolgod, mint boldognak lenni... egy életen át.
Kapcsolódó cikkek
-
Katy Perry férjhez ment
Egy rádzsasztáni luxusüdülőhelyen mondta ki az igent Katy Perry...
-
9 regény házasságról, szeretőkről, barátságról
Az emberi kapcsolatok szövevényes pókhálóját már megannyi író...
-
5 jel, ami elárulja, hogy ő az igazi!
Sokan állítják, lehetetlen meghatározni azokat a jeleket, amelyek biztosan mutatják: végre... Tovább
-
A tavasz legtutibb menyasszonyi ruhái
Kíváncsiak voltunk, hogy milyen tavaszi kínálattal örvendeztetnek meg bennünket a... Tovább
-
KataPult Étterem
Budapest, Montevideo utca 9.
-
Green Corner Irish Pub
Budapest, Páskomliget u. 64.
-
Shalia Sposa Szalon
Budapest, Erzsébet körút 41. I. emelet


