Hol tart a szervezés májusban?
Nyakadon a házasságkötés? Kezd néhány tennivaló a körmödre égni? Az a legfontosabb, hogy először is megnyugodj, és higgadtan gondold végig a hátralevő heteket. Ha pedig csak nyár végére tervezitek az esküvőt, akkor igazán semmi ok az aggodalomra.
Kezdetnek mindjárt egy kényes kérdés: most, hogy előrehaladott stádiumban van a szervezés, vajon sikerült-e tartani a költségvetésben korábban kalkulált összegeket? Számoljátok át még egyszer, és ha szükséges, kicsit húzzatok a nadrágszíjon. Nem a virágkapun vagy a túlzásba vitt köszönőajándékokon fog múlni a boldogságotok.

Ha anyagilag nem lőttetek túl a célon, akkor akár a limuzinbérlésnek is elérkezett az ideje. Persze tökéletesen megfelel bármilyen más autó is, biztosan akad a családban, baráti körben olyan, ami tetszik, és szerintünk nem fogja megtagadni a kéréseteket a tulajdonosa. Inkább büszkeség tölti majd el a lelkét.
Még ebben a hónapban vitasd meg a menüt a szervizcéggel. Nem árt előre tudni, mit kapnak a vendégek az asztalra, most még lehet helye a korrigálásnak. A felszolgálás módját, apró részletkérdéseket is átbeszélhettek, és bátran közöljétek a kívánságaitokat.
Kedves, de tovább semmiképpen nem halogatható feladat az olvasmányok, versek kiválasztása a ceremóniára. Üljetek le közösen, és agyaljatok rajta. Talán még ennél is jobb megoldás - bár ezt nem az ifjú pár tagjainak, hanem a rokonságnak, barátoknak címezzük -, ha meglepetésként kaptok egy szép verset vagy köszöntőt valamelyik kedves hozzátartozó előadásában. Az esküvői fogadalom szövegével úgyis nektek magatoknak kell megküzdeni.
Ha eddig nem írtál részletes programot, tedd meg! Ne mondd azt, hogy minden a fejedben van, mert amikor papírra veted a legapróbb részletekig az előre kiszámítható eseményeket, akkor jönnek elő a további tennivalók, és akkor még nem is beszéltünk az előre nem látható "meglepetésekről", melyekre nem tudsz felkészülni.
Térjünk át a szépségedre! Elérkezett a kozmetikai kezelések ideje, nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni. Egyeztess időpontot a próbasmink elkészítésére is, hogy legyen idő a számodra legmegfelelőbbet kiválasztani. Ugyanígy a próbafrizurát is alkossátok meg a fodrászoddal, de csak akkor, ha már megvan a fátyol vagy fejdísz, amit feltétlenül vigyél magaddal. Ha festeted a hajad, akkor az utolsó festés még várhat, ezt kb. két héttel az esküvő előtt célszerű megejteni.
Ne feledkezzünk meg a ceremónia hivatalos részéről sem, szerezd be a szükséges iratokat a házasodáshoz. Ha az esküvő után megváltoztatod a neved, készítsd elő a szükséges dokumentumokat, jelentsd be az okmányirodában az esetleges címváltozást.
Gondoljatok arra is, hogy az esküvő előtt - ha szeretnétek - még vár rátok egy-egy hatalmas csajos illetve pasis buli, a leány- illetve legénybúcsú. Válasszátok ki az időpontot és a helyszínt, értesítsétek időben a barátokat.
Ha ezzel mind megvagytok, egy kicsit megint hátra lehet dőlni, mert egyenesben van a szervezés, nincs ok az aggodalomra.
Kapcsolódó cikkek
-
Katy Perry férjhez ment
Egy rádzsasztáni luxusüdülőhelyen mondta ki az igent Katy Perry...
-
9 regény házasságról, szeretőkről, barátságról
Az emberi kapcsolatok szövevényes pókhálóját már megannyi író...
-
Gyors esküvők, még gyorsabb válások
Mindent elsöprő érzelmek, világraszóló menyegző, viharos kapcsolat, majd gyors válás –... Tovább
-
2010 legszebb esküvői ékszerei
Chez Bec - a kollekció, mely 2010-ben mindent vitt. Legalábbis a tündöklő esküvői ékszerek... Tovább
-
KataPult Étterem
Budapest, Montevideo utca 9.
-
Green Corner Irish Pub
Budapest, Páskomliget u. 64.
-
Shalia Sposa Szalon
Budapest, Erzsébet körút 41. I. emelet


