Hozzám jössz feleségül?

Mekkora felhajtást kerekítsünk az eljegyzés körül? Szép csendben kettesben ünnepeljünk, vagy hadd ismerkedjen össze a két család?

Régen elképzelhetetlen lett volna, hogy a férfi ne a hölgy apjához forduljon elsőként leánykérési szándékával. Keresztény családoknál ez a szokás nem avult el, de általában nem ez a jellemző. Ettől függetlenül illik elsőként az örömszülőkkel közölni a nagy hírt.

Szép szokás, hogy a férfi meglepi választottját a jegygyűrűvel, de előtte nem árt puhatolózni a lány szándékairól, nehogy meglepetés érje a hősszerelmes lovagot. Sokkal prózaibb megoldás, hogy a pár együtt választja ki a karikagyűrűket, ezzel sokan ki is küszöbölik a kísérőgyűrű vásárlásának költségeit. Ez már erőteljes leegyszerűsítése a hagyománynak, mely szerint a lány az eljegyzési gyűrűt az esküvőig viseli, és csak ekkor húznak mindketten jegygyűrűt az ujjukra. Ha mégis az egyszerűbb megoldáshoz ragaszkodtok, akkor a karikagyűrű helye az esküvőig a bal kézen van, majd átkerül a jobb kézre.

Gyakori, hogy az eljegyzésig a két család nem igazán ismeri egymást. Ha nem is terveztek hatalmas eljegyzési bulit, ilyen esetben egy kellemes, családias találkozót nem árt összetrombitálni, hiszen az esküvő szervezése összefogást igényel majd. Általában a vőlegény szülei kezdeményezik a meghívást, de ez nem kőbe vésett szabály. Ahogyan az sem, hogy mennyi ideig "kell" tartani egy eljegyzésnek. Hozhatják úgy a körülmények, hogy évekig nem házasodtok össze, az eljegyzéssel mégis azt hirdetitek a világnak, hogy komolyak a szándékaitok.

Kedves kiszemelt menyasszony, ha meglepetésként ér a lánykérés, nyugodtan kérhetsz egy kis időt, hogy átgondold a dolgot. A nemleges választ mielőbb közöld, természetesen őszintén megindokolva a döntésedet.  

Hogyan zajlott ez régen?

A "kézfogó" szavunk arra utal, hogy a házasságot kézfogással pecsételték meg a felek, cserébe pedig jegyajándékot adtak. A középkorban a nemesek körében csak a menyasszony kapott gyűrűt, az újkor kezdetén jött divatba, hogy a vőlegény is viselte a hűség szimbólumát. Ezek az eljegyzési ajándékok köves ékszerek voltak, a formájuk és a kövek fajtái azonban ugyanúgy a divat szeszélye szerint változtak, mint napjainkban. A jelenleg szokásos karikagyűrű a 18. században jelent meg, kezdetben kísérőgyűrűnek használták.

A parasztok között a gyűrűajándékozás ismeretlen szokás volt, egészen a 19. század közepéig. Az eljegyzési gyűrű elődei ruha-kiegészítők, használati eszközök voltak, a lányok leggyakrabban kendőt, míg a legények ruhát ajándékoztak jövendőbelijüknek. A kézfogót ennek megfelelően kendőváltásnak is hívták. A jegyzálog átadása a népi kultúrában is az eljegyzéshez kötődött, nem pedig az esküvőhöz. A kendő és a pénz fokozatosan háttérbe szorult, helyét a jegygyűrű foglalta el. Mivel az ékszervásárlást nem engedhette meg mindenki magának, gyakran kölcsönkérték a gyűrűt a jeles alkalomra, majd az esküvő után visszaadták eredeti tulajdonosának. Az ujjon hordott gyűrű tehát nem fejezte ki a családi állapotot, viselése csupán jelképes volt. A férjes asszonyt például haj- és ruhaviselete szerint lehetett a leányoktól megkülönböztetni, nem pedig a kezén viselt ékszer alapján.

 


Kapcsolódó linkek

Kapcsolódó cikkek


HIRDETÉS