Talán mégsem kellene hozzámennem...

Életed legszebb napja volt, amikor megkérte a kezed. Röpködtél a boldogságtól, most meg csak ülsz magad elé meredve. Mi jelentsen ez? Le kell fújni az esküvőt?

Annyira szépen alakult minden. Ha nem is kezdettől fogva, de már egy jó ideje tudod, hogy ő az igazi. Na jó, néha vannak összezördülések, és már most tudod, hogy az aprónak tűnő rigolyáitól 15-20 év múlva falra fogsz mászni, de akkor is mindennél jobban szereted őt, és semmi másra nem vágysz, mint hogy oltár elé vezessen. Pontosabban erre vágytál egészen mostanáig, amikor is magadba zuhanva tűnődsz azon, hogy talán butaságot csinálsz.

Amióta komolyra fordult a dolog, számtalanszor elképzelted, ahogyan letérdel eléd, vagy éppen a leglehetetlenebb, váratlan szituációban egyszerűen csak megkér, hogy légy a felesége. Előfordulhat, hogy a valóságban nem is úgy zajlott a lánykérés, ahogy megálmodtad, de abban teljesen biztos vagy, hogy így volt tökéletes.

Legszívesebben az egész világnak szétkürtölted volna a nagy hírt, mindenesetre beérted azzal, hogy a család és a barátok, barátnők extra rövid idő alatt mindenről értesüljenek. Elkezdtétek szervezni a ceremóniát, és hopp... hirtelen minden olyan valóságossá, közelivé és megmásíthatatlanná vált. Egyre többször tör rád az aggodalmaskodás, mindenben hibát találsz, amit kedvesed csinál. Ok nélkül képes vagy belekötni, aztán bocsánatot kérsz, és elmagyarázod, hogy a szervezés körüli stressz teljesen kikészít, miközben belül érzed, hogy nem mondasz igazat. Mivel talán magad sem tudod, hogy mi zajlik le benned, gyorsan beleveted magad az előkészületekbe, hogy ne kelljen bevallanod magadnak: kétségeid vannak.

Rosszabb esetben ezt még tetézed egy adag önváddal is, miszerint: "még egy ilyen elfuserált menyasszonyt... örülnöm kellene, nem pedig nyakig ülni a depiben". Az pedig nyilvánvaló, hogy ezzel az érzéssel nem dicsekszik senkinek az ember lánya az esküvője előtt, így esélyed sincs megtudni, mi történik veled. A komor gondolatok elhatalmasodnak rajtad, míg végül egyenesen rossz ötletnek tartod az egész házasságot.

Ennyi tényfeltárás után - egy picit magadra ismertél? - lássuk, hogyan tudsz kilábalni ebből az érzelmi kalamajkából. Az első és legfontosabb lépés: ne dugd homokba a fejed, ne próbáld félremagyarázni és elhessegetni a nyomasztó gondolatokat, hanem nézz szembe velük, mert így tudod elkapni a grabancukat. Második lépés: tekintsd természetesnek, ami benned zajlik, mert hidd el, ezen szinte mindenki átesik.

Az öröm és várakozás felemelő érzése mellett teljesen normális, hogy helyet kap némi zaklatottság, félelem, szomorúság. Hogy miért van ez így? Mert lezárul számodra egy életszakasz, és elkezdődik valami új, amit még neked is meg kell ismerned, és amiről - azon kívül, hogy a fickó az oldaladon minden bizonnyal az igazi és tökéletes férjjelölt - valljuk be, egyelőre semmit nem tudsz. Legbelül érzed, hogy az eddigi életformádat hátra kell hagynod, és bármennyire szereted a vőlegényedet, elszomorít a tudat, hogy a jól bevált rutin helyett most valami egészen újat kell elsajátítanod, amiről mindenki csak annyit mond, hogy tele lesz buktatókkal, és nem túl egyszerű szerep.

Konkrétabb magyarázatra számítottál? Nos, az esetek többségében ez az általános oka a menyasszony lehangoltságának. A kiút viszont valóban konkrét és egyenes: éld meg a fájdalmat, ami a régi éned elvesztésével jár, ne menekülj egy hosszadalmas bizonytalankodásba és kétkedésbe. Minél mélyebben "meggyászolod" a régi életedet, annál gondtalanabbul tudsz igent mondani az újra. Ne dédelgesd hát azokat a negatív gondolatokat, amelyek megkérdőjelezik döntésed helyességét, hanem - tudomásul véve szomorúságod valódi okát - reálisan gondold végig, hogy mi vár rád a következő hónapokban. Ha ezt megtetted, akkor fel a fejjel, vár a leendő férjed, aki jókedvűnek szeretne látni!

KM


Kapcsolódó cikkek


HIRDETÉS