Tippek esküvői tortákhoz
Elképesztő, mi mindent lehet egyszerű lisztből, tojásból, vajból és cukorból elővarázsolni. Türelem, ügyesség és képzelőerő segítségével a legegyszerűbb tortát is műalkotássá változtathatjuk, amely a fogadás dísze lehet.
Az esküvői torta az esküvői fogadás egyik főszereplője. Általában saját asztalt is kap, hogy a vendégek megcsodálhassák, ahogy helyet foglalnak. A torta felvágása az ünnepség egyik csúcspontja, emellett gazdag szimbolikával rendelkezik (a tortafogyasztás az ókor óta az esküvők fontos eleme, mivel a házasság termékenységét jelképezi).
A hagyományos esküvői sütemény háromemeletes, és általában fehér mázzal díszítik. Sok torta esetében ma is ez a kiindulási pont, bár a szinteket már inkább egymásra teszik, és nem kis oszlopokon egyensúlyozzák egymás felett. A fehér remek háttérszín más árnyalatok számára, akár élénk, akár halvány színekkel dolgozunk, és a mintás máz is remekül mutat rajta. Ha kísérletezni szeretnénk a színekkel, tegyük ezt óvatosan.
A pasztellárnyalatok – a legfinomabb rózsaszín, kék vagy lila, vagy krémszínű tónusok – a legbiztonságosabb választás, és célszerű foltokban vagy hangsúlyos helyeken használni őket. Ha mértékkel használjuk, az arany-, ezüst- vagy csillogó díszek ragyogást adnak a tortának.
Ha sötét csokoládéból készült süteményt választunk, a sötét hatást színkavalkáddal élénkíthetjük. Itt piros, kék és rózsaszín virágokat használtunk, de nyugodtan helyettesíthetjük őket krém-, barack- és élénknarancs árnyalatokkal.
Ami pedig a máz alatt rejtőző tölteléket illeti, a gazdag, gyümölcsös keverék időtálló kedvenc, de használhatunk egyszerű madeira-, csokoládés piskóta-, kávé-, citrom- vagy répatortát is. Az egyetlen nagy torta erőteljes hatást kelt, és bár alkalmazhatunk egyemeletes tortát is, a réteges vagy emeletes torta díszei jobban érvényesülnek.
Másik lehetőségként választhatunk minden vendég számára egy-egy látványosan díszített minitortát is, amelyeket tortatartókon helyezhetünk el. Játszhatunk a különböző színű mázakkal, tortadíszekkel, valódi vagy cukorvirágokkal, cukorszívekkel vagy kezdőbetűkkel, vagy akár apró édességekkel is. Ezeket a süteményeket a vendégek akár távozáskor is megkaphatják apró figyelmességként.
A máz és a cukormassza meglepően sokoldalú anyagok, és értő kézben szinte bármi készülhet belőlük, élethű virágoktól a csipkefinomságú mintákig. A díszítéshez az ötletet adhatja valamilyen közös érdeklődés, vagy az első találkozás emléke.
Folytatás: Nők Lapja Cafe
Kapcsolódó linkek
Kapcsolódó cikkek
-
Katy Perry férjhez ment
Egy rádzsasztáni luxusüdülőhelyen mondta ki az igent Katy Perry...
-
9 regény házasságról, szeretőkről, barátságról
Az emberi kapcsolatok szövevényes pókhálóját már megannyi író...
-
A nagyvászon legemlékezetesebb lánykérései
A Szökőhév című filmben Amy Adams Írországba megy, ahol helyi szokás szerint szökőévben,... Tovább
-
A házasságról - hivatalosan
Házasság a jogszabályoknak megfelelően akkor jön létre, ha az együttesen jelenlevő... Tovább
-
KataPult Étterem
Budapest, Montevideo utca 9.
-
Green Corner Irish Pub
Budapest, Páskomliget u. 64.
-
Shalia Sposa Szalon
Budapest, Erzsébet körút 41. I. emelet


