Haizer Tímea
Bemutatkozás
1997-ben végeztem, mint kozmetikus és az óta dolgozom ebben a szakmában.
Előtte egészségügyi iskolában végeztem itt alakult ki az emberekkel való foglalkozás szeretete, viszont akkor már éreztem, hogy az én területem nem az egészségügy. Egyre inkább kezdett érdekelni a szépségápolás, a kozmetikumok.
2005-ben főiskolai diplomát szereztem kozmetikus szakoktatói szakon. Számos továbbképzésen vettem részt.
A kozmetika a munkám mellett a hobbimmá is vált!
A kozmetikában német biokozmetikumokkal dolgozom, melyek professzionális magas szintű ápolóanyagok, amelyeket egyénre szabott bőrdiagnosztika után használok fel.
Úgy gondolom, hogy a jó kozmetikumok mellett fontos manapság, hogy a kozmetika kicsit a nyugalom szigete is legyen, hiszen a rohanó hétköznapokban a stressz is fokozottan jelen van.
A stressz hatásait egyre többször felfedezem a vendégeim bőrén is, ezért megfelelő környezettet igyekszem biztosítani a kezelésekhez a kozmetikában, hiszen a hatóanyagok is jobban hatnak ilyenkor.
A megfelelő környezet azt jelenti, hogy egyszerre mindig egy vendéggel foglalkozom a vendégen és rajtam kívül más nem tartózkodik a helységben, a kellemes lazító zene és illatok tovább fokozzák a jó közérzetet és a maximális pihenést!
A megfelelően ápolt bőr jó közérzetet teremt és a jól ápoltság alapvető feltétele.
A kozmetika manapság nagyon gyorsan fejlődik ezért egyre több problémában nyújt segítséget, persze otthoni ápolással kiegészítve.
Remélem sok hasznos tanáccsal, tudok szolgálni mindenkinek a jövőben a bőrápolás területén.
Kérdezz te is szakértőnktől!
A szolgáltatáshoz belépés szükséges. Amennyiben még nem vagy felhasználónk, regisztrálj!
Amennyiben még nincs e-mail címed, egyszerűen készíthetsz egyet a citromail segítségével.
Legfrissebb kérdések
| Kérdés címe | Kérdező | Szakértő |
|---|---|---|
| milyen az arcformam? | szasztimy | Haizer Tímea |
| Mit tehetnék a pattanások ellen? | Avensis | Haizer Tímea |
| borom | t87timea | Haizer Tímea |
| Mit tegyek??? | lenaveronika | Haizer Tímea |
| mit hasznaljak? | ADOBONYI | Haizer Tímea |
| Esküvőre készülődve... | vicamica | Haizer Tímea |
-
KataPult Étterem
Budapest, Montevideo utca 9.
-
Green Corner Irish Pub
Budapest, Páskomliget u. 64.
-
Shalia Sposa Szalon
Budapest, Erzsébet körút 41. I. emelet
